Október 13-án, pénteken kerül sor a Kisebbségi Kulturális Alap magyar szakmai tanácstagjainak megválasztására, az eseményre 10.00 órai kezdettel az Öreg Vásárcsarnok (Stará Tržnica) épületében kerül sor. A választás kapcsán több gyakorlati információt is tudniuk kell a regisztrált szervezeteknek.
A választásra jogosult szervezetek listája a Kormányhivatal honlapján látható (http://www.narodnostnemensiny.gov.sk/), az elmúlt hetekben a KKA munkatársai kiküldték a vonatkozó regisztrációs íveket, melyek ahhoz szükségesek, hogy valaki a helyszínen is szavazhasson. Választásra az a szervezet jogosult, amely visszaküldte szeptember harmincadikáig jelöltje nevét, és szerepel a választásra jogosultak listáján. A delegáltak az esemény elején regisztrálnak, megalakítják a szavazatszámlálással foglalkozó testületeket, formális döntés születik a szakmai tanácsok számáról (melyet gyakorlati szempontból is érdemes háromban megállapítani), majd kiosztásra kerülnek a szavazólapok a tanácsokra vonatkozólag. Mindenki egyetlen jelöltre adhatja le szavazatát a megjelölt listáról, ebből kifolyólag azok a szervezeteknek, amelyek viszonylag kevés szavazattal bírnak, fokozottan ajánlott az előzetes egyeztetés. A szavazás vélhetően 12-14 óra tájékán ér véget.
A jelöltek listája:
A-kategória (prioritás: oktatási és kulturális tevékenység, tudomány)
- Ján Rencsok
- Zuzana Bónová, Mgr.
- ErzsébetFüzék
- DénesMikóczy
- Katarína Zsélyiová, Mgr.
- Attila Karaffa
- Katarína Kubíková
- Koppány Kovács
- Štefan Horňák, PaedDr.
- Juraj Bándy, PaedDr. PhD.
- Béla Halász, Ing.
- Tibor Stugel, Mgr.
- Andrej Kállay, Mgr.
- László Kardos
- Myrtil Nagy, Mgr.
- Magdaléna Hrbáček, PaedDr. PhD.
- Estera Juhászová
- GabriellaJarábik, Mgr.
- Mária Vargová, Bc.
- András Csuthy, Mgr. PhD.
- Márk Varga
- Lajos Ladányi
- Zuzana Mészárosová, doc. PhDr. PhD.
- Kristína Lendvorská, Mgr.
- Anton Glezgo, Ing.
- Gergely Lacza
- Tímea Takács, Mgr.
- Iveta Némethová, JUDr. Ing.
- Zoltán Hanesz, Ing.
- Csilla Szabó, Mgr.
- FerencBoczán, JUDr.
- Attila Forgács
- Béla Hajtman, PhDr.
B-kategória (prioritás: irodalmi és kiadói tevékenység)
- Zsolt Beke, Mgr. PhD.
- Gabriel Gábor Csanda, PhDr.
- András Nagy
- GyörgyHerdics, Dr.h.c. mult. doc. PhDr. PaedDr. PhD. MBA. LL.M. prof.
- Anna Molnárová, Ing.
- István Kovács, PhDr.
- Július Haraszti, Ing.
- Árpád Sidó
- LilianaBolemant, Mgr. PhD.
- Judita Havasiová, Ing.
C-kategória (prioritás: színházak, zenei és audiovizuális tevékenység)
- Jozef Lukács
- László Pomothy, Ing.
- Štefan Csák
- Katarína Zsélyiová, Mgr.
- Ákos Végh, Bc.
- Gábor Gálik
- Róbert Lakatos, Mgr. art.
- DusanHégli
- Csaba Czibula
- Jozef Juhász
- Petronella Horňáková
- Ilona Németh, prof.
- EnikőMagFodor
- Peter Legnár