2021. szeptemberének első felében Szlovákiába látogatott az Európa Tanács mellett működő Kisebbségi Keretegyezmény Tanácsadó Bizottsága, a látogatás célja, hogy szakemberek ítéljék meg a testület által megjelentetett és aktualizált kisebbségvédelmi jelentés gyakorlati alkalmazását és a kapcsolódó akadályokat.
A Kerekasztal Jogsegélyszolgálata a Bizottsággal egyeztetve Fiala János munkájának köszönhetően éves szinten elkészíti az aktuális, kisebbségvédelmi szempontból fontos ügyek összefoglalóját és megjegyzéseket fűz a jelentéshez. Az úgynevezett „árnyékjelentés” angol nyelven 2019-ben és 2020-ban is elkészült. Az anyag a közvélemény számára is hozzáférhető a kapcsolódó linkeken.
Az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezménye szavatolja többek között a nyelvhasználati jogokat és a diszkrimináció elleni fellépést, a vonatkozó látogatásokra öt éves időviszonylatban kerül sor. A Tanácsadó Bizottság látogatásán több magyar szakember is egyeztetett a külföldi szakértőkkel, köztük Horony Ákos, Bauer Edit, Szekeres Klaudia és Tokár Géza.
Árnyékjelentések, betördelés.
2019
letöltések (doc formátum)
2020
letöltések (doc formátum)