Május 30.-án zajlott a kisebbségi bizottság ülése, az első összejövetel Bukovszky László kormánybiztos kinevezése óta. Az ülésen két fő témát boncolgattak a szlovákiai kisebbségek képviselői: a kisebbségek jogaival kapcsolatos akcióterv sorsát, valamint a kisebbségi kulturális támogatások kapcsán jelentkező nehézségeket.
A kormányhivatal két hete nem hagyott jóvá új támogatási szerződéseket, melyeknek adminisztratív okai vannak: a közbeszerzési szabályok szigorodása miatt megváltozik a támogatások keretrendszere, a szakmai bizottságok döntésén túl ugyanis újabb adminisztratív akadály keletkezett: versenypályázatokat kell kiírni az egyes tételek beszerzésére. Egyelőre nincs világos koncepció azt illetően, hogy milyen módon kell bizonyítani, sor került hasonló eljárásra, a szervezeteket még nem tájékoztatták a változásról és annak mikéntjéről. Emellett az is aggályos, hogy a civil szervezetek kisebbik része a támogatást már megkapta, a régi szabályokkal összhangban, így más-más mérce vonatkozik a két csoportra. Az ülésen az összes kisebbség tiltakozott a gyakorlat ellen és szorgalmazta a folyamat felgyorsítását, különös tekintettel arra, hogy több program megvalósulását sodorhatja veszélybe a támogatások ismételt késése vagy elmaradása.
Az ülésen szó esett a kisebbségeket érintő akciótervről, mely konkrét feladatokat tartalmaz a jogbővítés és a jogérvényesítés terén. Minden kisebbség egybehangzó véleménye, hogy a stratégiával, ami 2016 és 2020 között tartalmaz intézkedéseket, a kormánynak is foglalkoznia kell. A stratégiában megfogalmazott pontok tartalmazzák többek között a kisebbségi képviseleti szervek státuszának felülvizsgálatát, vagy a kisebbségek jogi helyzetének rendezését is. Az ülésen ismertették a Kormánybiztos éves jelentését, Bárdos Gyula javaslatára pedig bizottsági szinten is síkra szálltak a kisebbségek az iskoláik mellett.