A SZMK Koordinációs Bizottságának állásfoglalása a kormányhivatal 2011-es évi nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatásával kapcsolatban és Juhász László válasza
A Szlovák Köztársaság Kormányhivatala közzé tette a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok támogatásának eredményeit az interneten. A magyar kisebbséggel kapcsolatos észrevételeinket a következőkben foglaljuk össze.
A támogatások kiírása, a döntési mechanizmus kialakítása, illetve a döntések megszületése a korábbi gyakorlathoz képest több hónapot késett. Ez rendkívül nehéz helyzetbe hozta a nemzeti kisebbségi, köztük a szlovákiai magyar szervezeteket és intézményeket.
Az elbírálás során minden pályázó anonimitását állítólag biztosítani kellett, tehát egy objektív, törvény által garantált döntési mechanizmusnak kellett érvényesülnie. Első ízben került sor ilyen döntéshozatalra. Bár az ún. „független bizottságok” (a továbbiakban bizottságok) nagyon későn, május végén hozták meg a döntéseiket, még több mint egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a hivatal közzétegye az eredményeket. Máig nem világos, hogy a bizottságok döntései és a közzététel között miért telt el ilyen hosszú idő, illetve hogy a kormányhivatal apparátusa, a kormányalelnök tanácsadói és a kormányalelnök mennyiben módosította a bizottságok döntéseit. A bizottságok döntéseinek jegyzőkönyvét a kormányhivatalnak közzé kellett volna tennie, ugyanígy a kormányhivatal módosításait is. Ez mindeddig nem történt meg.
Nem került nyilvánosságra, hogy a bizottságok milyen szabályok és elvek szerint hozták meg döntéseiket. Ennek lehet a következménye, hogy az egyes pályázatok megítélésekor más-más elbírálási elvek érvényesültek egyes szervezetek és kiadók esetében.
Csak példaként említjük meg, hogy szinte minden kiadónál a pályázati kiírásnak megfelelően, csak a szlovákiai magyar szerzőtől származó vagy szlovákiai magyar tematikával foglalkozó kiadványok kaptak támogatást, más kiadó esetében pedig bármilyen publikáció vagy folyóirat jelentős támogatást kapott. Ugyanígy nagyon komoly támogatást kaptak nem létező internetes portálok, míg más, több éve működő és fontos szerepet játszó honlapok nem kaptak támogatást. És sorolhatnánk.
A kiszámítható és transzparens pályázati rendszer elengedhetetlen követelménye, hogy a pályázók tudják, mire pályázhatnak és milyen elbírálási mechanizmusnak kell megfelelniük.
Kifogásolható, hogy a bizottságokban helyet kaptak a kormányhivatal alkalmazottjai is. Köztisztviselőként ugyanis hozzájuthattak olyan információkhoz, amelyek a pályázókra vonatkoznak, egy ilyen rendszerben kétségbe vonható a pályázati elbírálás anonimitása.
Összegezve, komoly problémákat látunk a kisebbségi támogatások elosztásának rendszerében, amelyeket nagyon gyorsan orvosolni kell. Ha ez nem történik meg, folyamatosan élni fog a gyanú, hogy egyéni és más érdekek mentén történik továbbra is a kisebbségi támogatások elosztása. A kisebbségi kultúrák támogatására szánt anyagi eszközök közpénzből valósulnak meg, az adófizetők pénzéből, következésképpen nem szolgálhatnak egyéni, csoport-, hivatali vagy pártérdekeket.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala az év elején a készülő kisebbségi kultúrák fejlesztéséről (támogatásáról) szóló törvénytervezettel kapcsolatban megfogalmazta észrevételeit. Ezek az elmúlt húsz év tapasztalatain alapultak. Egy olyan mechanizmus kialakítására tettünk javaslatot, amely minimalizálni tudja a most is tapasztalt anomáliákat, sok esetben ki is iktatja azokat, és transzparenssé, követhetővé, és ami a legfontosabb, ellenőrizhetővé teszi a rendszert. A kormányhivatal munkatársaival folytatott egyeztetésen (2011. február 24.) ezeket az alapelveket előterjesztettük, a legtöbbjében meg is egyeztünk. Bőségesen lett volna idő arra, hogy ezeket a szempontokat az ez évi támogatási elbírálás rendszerében is érvényesítsék. Ez, sajnos, nem történt meg, pedig mindenki számára hasznos lett volna.
Főbb vonalakban a következőket javasoltuk és javasoljuk továbbra is:
1. Az anyagi eszközök megítélésére létrehozandó bizottság ténylegesen döntéshozó szerv legyen (kuratórium), tehát az általa hozott döntéseken csak rendkívüli esetben, megalapozott indoklással, és a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottsága (a továbbiakban Nemzetiségi Bizottság) jóváhagyásával lehessen változtatni. A kormányalelnök, illetve a kormányhivatal vezetője a döntéseket csak ellenjegyezze.
A mostani helyzet az, hogy a kormányalelnök által létrehozott bizottság csak javaslattevő szerv, semmilyen döntést nem hoz. A javaslatait a kormányalelnök, illetve a kormányhivatal vezetője bármikor és bárhogyan módosíthatja. A nyilvánosság előtt viszont a bizottság úgy jelenik meg, mintha ő hozta volna a döntéseket.
2. A bizottság tagjaira a Nemzetiségi Bizottság tegyen javaslatot, és a kormányalelnök ennek alapján nevezze ki a bizottság tagjait. A Nemzetiségi Bizottság felügyelje a támogatások elosztásának egész folyamatát is.
Most a bizottság gesztorának javaslatára (a gesztor az adott főosztály igazgatója) a kormányhivatal vezetője vagy a kormányalelnök nevezi ki és hívja vissza a bizottság tagjait. A Nemzetiségi Bizottság, amely a kisebbségek szervezetei által választott legitim testület, teljesen kompetens lenne javaslatot tenni a bizottság tagjaira, ezzel szélesebb konszenzus teremtődne a tagokat illetően, és a legitimitásuk sem lenne megkérdőjelezhető. A támogatások felügyeletét a Nemzetiségi Bizottság most is gyakorolni tudja, de ez hangsúlyosabb lenne, ha a támogatási rendszer belső szabályzatában is rögzítésre kerülne.
3. A Nemzetiségi Bizottságnak kellene megfogalmaznia a támogatási területek körét, illetve azokat a prioritásokat és elveket, amelyek alapján a bíráló bizottság meghozza döntéseit.
Most a korábbi, a kulturális tárcától átvett gyakorlat érvényesült, egyáltalán nem fogalmazódtak meg azok a prioritások, amelyek a jelenlegi helyzetben fontosak lennének. Ezek megfogalmazása nem is lehet egy ember, pl. a gesztor feladata. A prioritásokra és az anyagi eszközök elosztásának szabályaira vonatkozólag is szélesebb konszenzus igényeltetik, ellenkező esetben manipulálhatóvá válik az egész rendszer.
4. A bizottság tagjainak mandátuma öt évre szóljon, és csak törvénysértés esetében lehessen visszahívni a tagokat.
A mostani bizottság tagjainak mandátuma két évre szól, de bármikor visszahívhatók, ez nagyon instabillá teszi rendszert, ha valaki rosszul viselkedik, lehet, hogy jövőre nem kap helyet a bizottságban (ez volt a gyakorlat a korábbi időszakokban is a kulturális tárcánál). A megoldás az lenne, ha a bizottság tagjai választási időszakokon átívelő időtartamra kapnának mandátumot (pl. 5 év). Ezzel felelősségteljesebb döntéseket tudnának hozni, és hosszú távon stratégiai megfontolásokat is tudnának érvényesíteni a döntéseikben.
5. A bizottság döntései azonnal kerüljenek fel az internetre, hogy mindenki láthassa, mekkora támogatásra számíthat az adott évben.
A támogatások minden évben késnek, mivel költségvetési évhez kötöttek, nagyon fontos lenne tehát, hogy a döntések megszületése után az egyes szervezetek azonnal tájékozódhassanak a megítélt támogatásról. A jelenlegi helyzet az, hogy a bizottság javaslatait a kormányhivatal munkatársai és tanácsadói javaslatára a kormányalelnök módosíthatja mielőtt nyilvánosságra kerülnének. Ez most több mint egy hónapot vett igénybe. Tarthatatlan helyzet ez, és a bizottság döntéseit is dehonesztálja. A nyilvánosságnak, az érdekelt szervezeteknek látniuk kell az egész döntési mechanizmust és a megszavazott összegeket. Ha a bizottság végső döntéseket tudna hozni, akkor ez a kérdés megoldódna.
Egyébként a bizottság munkáját szabályozó belső kormányrendelet a bizottság gesztorát most is arra kötelezi, hogy közzétegye a bizottság döntéseit az interneten. Ez máig nem történt meg.
6. Kérdéses a pályázatok elbírálásának anonimitása is. Olyan specifikus támogatási rendszerről van szó, amely csak a látszat kedvéért, vagy a mostani szabályozás miatt biztosítja az elbírálás anonimitását. Egyébként a pályázat tartalma alapján a bizottság tagjai kikövetkeztethetik, mely szervezet pályázatáról van szó. Fontolóra kellene venni egy más rendszer kialakítását, amelynek alapja a már említett bizottsági tagok kiválasztása és az ellenőrzés erősítése lenne.
7. A jövőben hozzák nyilvánosságra a pályázatokat is, ehhez elégséges a pályázók beleegyezése. Technikai akadálya nincsen, hiszen elektronikus úton kell beadni a pályázatokat. Így tudni lehetne, hogy ki és milyen programra pályázott ,és a hasonló programok megvalósítása is összehangolható lenne.
Tudatában vagyunk annak, hogy a támogatási rendszer sose lesz tökéletes, de közösen, mindenki észrevételeit figyelembe véve jobbá, átláthatóbbá és talán igazságosabbá tehető az. Azt szokás mondani, hogy mindig vannak elégedettek és elégedetlenek, de ha transzparens módon zajlik a támogatások elosztása, mindenki tanulhat az egész folyamatból. Az is célja kell legyen a rendszernek, hogy minél több pályázat születhessen, és minél kidolgozottabbak, átgondoltabbak legyenek azok. Közös érdekünk ez, hiszen közösségünk fejlesztéséről van szó.
Reméljük, hogy a fent ismertetett alapelvek a jövőben érvényesülni fognak a nemzeti kisebbségi kultúrák fejlesztéséről (támogatásáról) szóló törvénytervezetben, ha pedig az belátható időn belül nem születne meg, legalább a jövő évi támogatási rendszerben.
Addig is kérjük a kormányhivatalt, hogy
1. hozza nyilvánosságra a bíráló bizottság döntéseit,
2. ha ezek a javaslatok módosítva voltak, akkor hozza nyilvánosságra a módosításokat és azok indoklását,
3. gyorsítsa fel a szerződéskötési eljárást, hogy még a nyár folyamán az egyes szervezetek hozzájuthassanak a megítélt támogatásokhoz.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala
Koordinációs Bizottsága
– – –
A kormányhivatal válasza »
– – –
A kisebbségi főosztály vezetőjének, Juhász Lászlónak a közleménye [2011. 07. 25.]
A kormányhivatalban megítélt kisebbségi kulturális támogatások gesztoraként kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Koordinációs Bizottsága által közölt állásfoglalásra. Szeretnék reagálni a testület kérdéseire, és megvilágítani a támogatások odaítélésének módját.
A Szlovák Köztársaság Kormányhivatala hatáskörébe tartozó támogatások odaítéléséről szóló jogszabályt (továbbiakban: dotációs törvény) 2010 decemberében fogadta el a parlament. A kormányhivatal Nemzeti Kisebbségi Főosztálya (továbbiakban: hivatal) munkatársai január elején léptek alkalmazotti kötelékbe, s első heteik azzal teltek, hogy az új törvény alapján aprólékosan kidolgozták a pályázati felhívás szövegét, majd miután a hivatalos kormányrendelet is megszületett, összeállították a elbíráló bizottságokat, s elkészítették a pályázati rendszerre vonatkozó egyéb előírást. Egy hónap alatt, 2011. január végére a pályázati felhívás felkerült a hivatal honlapjára (www.vicepremier.sk).
A hivatal többször is nyomatékosította, hogy a dotációs törvény parlamenti vitája során olyan módosító indítványok is a normaszövegbe kerültek, amelyek körülményessé teszik a pályázat kiírását, a bizottságok létrehozását és a pályázatok rugalmas elbírálását. A Kerekasztal Koordinációs Bizottsága tagjai által is kifogásolt, a pályázatok anonimitására vonatkozó rendelkezéssel, a bíráló bizottságok tagjairól rendelkező cikkely tartalmával és sok egyéb megfogalmazással hivatalunk nem értett egyet. A gyakorlat igazolta aggályainkat, tételesen azt, hogy a dotációs törvény első évében jelentős késedelemmel kerül majd sor a támogatások kifizetésére. A hivatalnak az általa kifogásolhatónak minősített törvényt is be kell tartania, ugyanakkor örömmel tájékoztatjuk a koordinációs bizottság tagjait, hogy időközben már elkészítettük a törvény módosító indítványát.
2011. április 11. volt a pályázatok beküldési határideje. Alig egy hónapunk maradt arra, hogy formailag ellenőrizzük a beérkezett több mint 1700 pályázatot, s azok kötelező mellékleteit, hogy kizárólag a törvény feltételeinek megfelelő pályázatok kerüljenek a bizottságok elé. Következésképpen május közepétől ülésezhettek az egyes bizottságok.
A bizottságok összetételéről és munkájáról a dotációs törvény 7. paragrafusa rendelkezik, a részleteket pedig a kormányhivatal rendelete szabályozza. A törvény szerint a pályázatokat minősítő bizottságnak nem lehet tagja, aki támogatásért folyamodik, de még a pályázó szervezetek vezetőségi tagjainak, alkalmazottainak, s még a pályázókkal közeli kapcsolatban álló személyeknek sem teszi lehetővé a tagságot. Örülök, hogy a Kerekasztal Koordinációs Bizottsága tagjai nem kérdőjelezték meg a bizottsági tagok szakmai felkészültségét, de mert egyszer mégiscsak idézőjelbe teszik a független bizottságok kifejezést, mintegy kétségbe vonva tagjainak szakmai és morális legitimitását, kötelességünk a bizottsági tagok szakmai és morális felkészültségének védelmére kelnünk.
A koordinációs bizottság tagjai által jegyzett állásfoglalás íróival ellentétben azt sem tartjuk kifogásolhatónak, hogy a szakmai bizottságban helyet kaptak a kormányhivatal alkalmazottjai, hiszen ők az előírások betartását, az elbírálás törvényességet követik nyomon. A hivatal alkalmazottai egyetlen bizottságban sem voltak többségben, és egy esetben sem látták el a bizottság elnöki funkcióját. A pályázókra vonatkozó valamennyi információhoz kizárólag a kormányhivatal vezetője, a miniszterelnök-helyettes és a dotációs program gesztora, a Nemzeti Kisebbségi Főosztály vezérigazgatója jutott hozzá – ezért, értelemszerűen egyikünk sem volt a tanácsadó elbíráló bizottság tagja.
A koordinációs bizottság tagjainak azon állítása sem helytálló, hogy a pályázók nem tudhatták, mire pályázhatnak, és milyen pályázati feltételeknek és elbírálási mechanizmusoknak kell megfelelniük. Az erre vonatkozó, valamennyi pályázati kritériumot aprólékosan leíró tizenegy oldalnyi anyag még január végén felkerült a kormányhivatal honlapjára, amelyen ma is megtalálható és elolvasható.
A koordinációs bizottság tagjainak azon állítása sem fedi a valóságot, hogy a jelenlegi szabályozás alapján bármikor visszahívhatók a két évre kinevezett bizottsági tagok. Erre a miniszterelnök-helyettesnek csak nagyon pontosan meghatározott okokból kifolyólag van lehetősége. Ilyen például, ha a tag bojkottálja a bizottság munkáját, nem vesz részt a pályázatok elbírálásában, a törvénnyel ellentétben önmaga is támogatásért folyamodik, illetve megsérti a titoktartási kötelezettséget.
A bíráló bizottság a miniszterelnök-helyettesnek, illetve a kormányhivatal vezetőjének tanácsadó szerveként működik. A költségvetési szabályokról szóló törvény rendelkezése alapján a pályázókkal csak a szervezeti egység vezetője, esetünkben a kormányhivatal vezetője léphet szerződéses viszonyba. Ezért nem lehet teljes körű döntési, mindössze javaslattevő jogköre a bíráló bizottságoknak. Nem ők rendelkeznek ugyanis a költségvetési fejezet fölött, nem ők írják alá a támogatási szerződéseket.
Minden felvetésre helyszűke miatt nem tudok kitérni, azonban még egy igaztalan vádra reagálnék: A kormányhivatal apparátusa és a kormányalelnök tanácsadói nem módosították, mert nem is módosíthatták a bizottság ajánlásait. Erre egyrészt nincs törvényes lehetőségük, másrészt pedig okuk sem volt. A pályázatok szakmai színvonalát kizárólag a bizottsági tagok véleményezhetik. Mivel a bizottság a miniszterelnök-helyettes tanácsadó szerve, a kormányalelnök volt az egyedüli személy, aki – a hatásköri törvénynek idevágó rendelkezéseinek megfelelően – módosításokat eszközölhetett a végső szerződéskötés előtt a támogatandók listáján. A végrehajtó hatalomnak ez a pozíciója nemcsak a Rudolf Chmel vezette hivatalra vonatkozik, s ezzel a jogával több esetben élt is.
A kormányhivatal hatáskörébe tartozó támogatásokról szóló hivatali irányelv arról rendelkezik, hogy a támogatott vagy nem támogatott pályázatok listáját legkésőbb 30 nappal a támogatási szerződés megkötése után kell nyilvánosságra hoznunk. A hivatalunk azonban jóval a számunkra megszabott határidő előtt, még az első támogatási szerződések megkötését megelőzően feltette az internetre a pályázatok listáját.
A kormányhivatali rendelet előírja, hogy közzétegyük a bizottságok javaslatait is, erre a közeljövőben természetesen sor is kerül. Egyelőre azonban prioritást élvez a támogatási szerződések előkészítése és a megítélt dotációk mihamarabbi eljuttatása a sikeres pályázókhoz. Merem remélni, hogy ezzel a prioritással a Kerekasztal Koordinációs Bizottságának illetékesei is egyetértenek.
Visszautasítom a gyanúsítgatást, hogy egyéni, hivatali és pártérdekek mentén történik a kisebbségi támogatások elosztása. Lehet, hogy a múltban ez volt a helyzet – ahogy ezt sejteni engedi az állásfoglalás –, ezt a gyakorlatot azonban az általam vezetett főosztály nem kívánja folytatni.
Végezetül szeretném megköszönni a Kerekasztal Koordinációs Bizottsága tagjainak azon javaslatait, amelyeket az ez évi támogatási elbírálás rendszerében még természetesen nem tudtunk figyelembe venni, hiszen a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottsága csak június 7-én alakult meg. Javaslataikat fontolóra vesszük. és reméljük, hogy a jövőben gyanúsítgatásoktól és hazugságoktól mentes, konstruktív bírálóként és javító szándékú tanácsadó testületként számíthatunk rájuk.
Juhász László
főosztályvezető
A Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Nemzeti Kisebbségi Főosztálya
A kisebbségi főosztály vezetőjének, Juhász Lászlónak a közleménye
– – –
Tóth Károly válasza Juhász Lászlónak [2011. 07. 27.]
Világos szabályokat, igazságos elosztást
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a létrejöttétől kezdve megpróbált olyan társadalmi vitákat kezdeményezni, amelyek a szlovákiai magyar közösség legfontosabb kérdéseit érintik. Sose kívánt recepteket adni, de azért képviselt egyfajta civil erkölcsi magatartást, és a passzív érdekvédelem helyett az aktív érdekérvényesítést helyezte tevékenysége középpontjába. Meggyőződésünk volt, hogy civil alapról egy demokratikus rendszerben mindenkivel tárgyalni lehet és kell is, főleg ha azt az elvet követjük, hogy ne döntsenek rólunk nélkülünk. Ez nagyon fontos változás volt a korábbi időszakokhoz képest. Mindezt (párt)politikai érdekektől mentesen tette, és talán el lehet mondani, hogy sikeresen is — akár nemzetközi színtéren, akár idehaza. Nem az volt a szempont, hogy ki van kormányon, hanem az, hogy aki kormányon van, az mit képvisel, és főleg mit csinál. Ennek megfelelően fogalmaztuk meg állásfoglalásainkat, és ennek szellemében tesszük ezt ma is.
Nagyon fontos volt, hogy felhívtuk a figyelmet a kisebbségi nyelvhasználat kérdésére. Még a Fico-kormány idején megalkottuk ennek szakmai, jogorvoslati hátterét (Jogsegélyszolgálat). Kampányt kezdtünk a népszámlálás ügyében, amely lényegében az asszimilációs folyamatokra hívta fel a figyelmet. De figyelmezettünk arra is, hogy a nyelvi és a kisebbségi jogok érvényesítése nem lehetséges a szlovákiai magyarok társadalmi súlyának biztosítása vagy visszaszerzése nélkül, ezért fogtunk neki a kisebbségek jogállásáról szóló törvény megalkotásához. De sok minden másról is számot lehetne adni, az oktatásügyi kérdésekkel kapcsolatos háttéranyagokról, a földrajzi nevek használatán, a kétnyelvű bizonyítványok kérdésén túlmenően egészen az egyéni jogsérelmekben nyújtott segítségig.
A civil szektor és a Kerekasztal legfontosabb szerepét ebben látom. És ennek vannak eredményei. Nemcsak az, hogy központi témákká, a közbeszéd részévé sikerült tenni ezeket a kérdéseket, fontos az is, hogy a Kerekasztaltól függetlenül civil szervezetek aktív hozzáállása folytán mozgalomszerű kezdeményezések indultak be ezekben a kérdésekben (lásd a több járásra kiterjedő magyar feliratokat követelő matrica-kampányt, a komáromi kórház esetét vagy a somorjai önkormányzatnak a kétnyelvűség biztosítására irányuló határozatát stb.). A pártokról nem is beszélve, amelyek immár egymásra licitálva vettek és vesznek részt a népszámlálási kampányban, vagy most a nyelvi jogok érvényesítése kérdésében. Közös siker ez!
1998 után az államnyelvtörvény módosítása, illetve a kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadása úgy volt elfelejtve, ahogy megalkották őket. Mert ugye, a mečiari korszak után megváltozott a „légkör”. A politikai reprezentációból senki sem gondolt arra, hogy a nyelvi jogok érvényesítéséhez végrehajtó rendelkezések, képzések, formanyomtatványok stb. szükségesek. Hogy az állami és önkormányzati hivatalnokokat fel kell készíteni erre a feladatra, mi több, költségvetési hátteret kell teremteni a törvény végrehajtásához. Egyáltalán, hogy ezekről a kérdésekről széleskörű diskurzust kellene folytatni nemcsak a szlovákiai magyar közösségen belül (mert ott se történt meg ez), hanem a szlovák közéleti és politikai reprezentációval is. Így érhetett derült égből villámcsapásként mindenkit, amikor a Fico-kormány visszatette az államnyelvtörvénybe a büntetéseket. Egy csapásra minden megváltozott, de az is kiderült, hogy előtte is rossz volt a törvény, rengeteg részletkérdés tisztázatlan maradt, magával az alapfilozófiával is baj volt és baj van a mai napig.
Nos, itt van szerepe a civil szektornak, hogy ráirányítsa a figyelmet ezekre a kérdésekre, társadalmi vitákat kezdeményezzen, párbeszédet kezdjen ezekről a témákról, felkészülten, megfelelő szakmai háttérrel. Ha már a politikai elit nem igényel ilyen szakmai hátteret, legalább valamilyen intézményi formában azért megjelenhessen a közösen kimunkált vélemény, és legalább az állami hivatalokkal szemben érvényesíteni lehessen azt.
Ez történik most a kulturális támogatások kérdésében is. A Kerekasztal már tavaly október 15-16-án felvetette a magyarországi és a hazai támogatások kérdését. Nem a sértettség miatt, hiszen a Kerekasztal nem pályázik, nem is egyik vagy másik szervezete sértettsége okán, hanem elvi alapon, hogy fogalmazódjék meg egy olyan szempontrendszer, amely konszenzuson alapul, az elmúlt húsz év negatív tapasztalatait akarja kiküszöbölni, éppen ezért konstruktív és előre mutató. Ne azon siránkozzunk, hogy mi fáj, hanem, hogy hogyan lehetne gyógyítani.
Ezeket az alapelveket fogalmazta meg a magyarországi támogatási rendszer kapcsán tavaly októberben (akkor alakították át a Szülőföld Alapot), és ugyanezt tette a mostani szlovákiai magyar kulturális támogatási rendszerrel kapcsolatban is. Február 24-én, a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szól törvénytervezet alapelveiről a kormányhivatalban folytatott megbeszélésen szintén ugyanezeket az alapelveket képviseltük. Tehát a cél ugyanaz volt, mint a nyelvhasználati jogokkal vagy a népszámlálással kapcsolatban, hogy téma legyen a kérdés, és legyenek kibeszélve, illetve végigbeszélve a dolgok.
A Kerekasztal mostani állásfoglalása azért nem foglalkozik konkrét esetekkel, mert úgy látjuk, az egész elosztási rendszerrel van probléma, és arra teszünk javaslatot, hogy ez a rendszer átlátható, igazságos, korrekt és legfőképpen követhető és ellenőrizhető legyen. Mert ugye közpénzekről van szó. Legyen egy világos és mindenki által, elfogadott, támogatható, de legalábbis látható, olvasható stratégia, amely hosszú távú célokat követ.
Ezért tartottuk sajnálatosnak, hogy a kormányhivatal állásfoglalása a Kerekasztal nyilatkozatával kapcsolatban (http://www.jogsegely.sk/index.php?a_szlovakiai_magyarok_kerekasztala_dokumentumai/hu/5/1) , amely július 22-én jelent meg a kormányalelnök honlapján, éppen ezekre a kérdésekre nem tért ki. (http://www.vicepremier.sk/odpoved-utvaru-podpredsedu-vlady-sr-pre-ludske-prava-a-narodnostne-mensiny-na-stanovisko-koordinacneho-vyboru-okruhleho-stola-madarov-na-slovensku-k-dotaciam-schvalenym-uradom-vlady-za-rok-2011-na-podporu-narodnostnych-kultur/)
Pár nappal később Juhász László a nemzeti kisebbségekért felelős főosztály vezérigazgatója sajtóközleményt tett közé. (http://www.bumm.sk/58063/juhasz-laszlo-visszautasitja-a-kerekasztal-kifogasait.html) Ebben már nem tesz említést pszichológiai irredentizmusról és revizionizmusról, amely a kormányhivatal állásfoglalásának egyik központi gondolata volt, hanem tárgyszerűen veszi sorra a Kerekasztal állásfoglalásának egyes tételeit, megpróbálva azokat cáfolni, de mindenképpen érveket sorakoztatva fel ideologikus megfogalmazások helyett.
Úgy gondolom, hogy ez a hangvétel inkább segíti a párbeszédet, egyáltalán elindíthatja a párbeszédet a támogatási rendszerről. Tudatában vagyunk annak, hogy egy köztisztviselő vagy egy hivatal csak a létező jogi szabályozásból indulhat ki és az mentén érvelhet, a civil szektornak viszont kötelessége szakmailag megalapozott javaslatokat tenni ezek módosítására is, főleg ha látja, milyen visszaélésekre adhat lehetőséget a szabályozás. Ez fokozottan igaz, ha (mint megtudhattuk) a hivatal is készül a mostani szabályozás módosítására.
Hát ezeket a módosítandó pontokat kellene számba venni, tanulva a mostani problémákból. Persze ebben az írásban is ki lehetne térni néhány olyan kérdésre, amelyeket majd a szélesebb nyilvánosságot is bevonva kell megbeszélni. De hadd ne tegyem, mert ez újabb sajtón keresztüli üzengetéshez vezetne. Egyetlen észrevételt tennék csupán. A Kerekasztalnak nem állt szándékában senkit se gyanúsítgatni és hazugságokat terjeszteni, ahogy ezt a vezérigazgató úr állítja! Ha valaki elolvassa a nyilatkozatunkat, az láthatja, hogy nem is tett ilyet. Kérdéseket tettünk fel, javaslatokat fogalmaztunk meg, amelyekről tárgyszerű vitát lehet és kell is folytatnunk, hogy a rendszerben levő mostani anomáliák eltűnjenek és a jövőben mindenki számára világosabbak legyenek a játékszabályok. Most még van erre idő, hiszen csak az ősz folyamán tervezik a jövő évi pályázatok kiírását.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az EU-s pályázati rendszerekhez hasonlóan partneri viszony alakuljon ki a pályázó és az adományozó között. Ez mindannyiunk érdeke, mert közösségünk fejlesztéséről és a közpénzek minél hatékonyabb felhasználásáról kell szóljon ez a történet is.
Tóth Károly
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője
